Névadó
Bechtold István (1927-1991) madártani kutató, Kőszeg és környéke természeti értékeinek vizsgálója és ápolója. A környezet- és természetvédelem apostolaként egész pályafutását az élővilág védelmének, és Kőszeg város hagyományai ápolásának szentelte.
Alapító tagja volt az 1974-ben alakult Magyar Madártani Egyesületnek, alelnöke, majd elnöke a Solymász Szakosztálynak és az általa szervezett kőszegi helyi csoportnak.
Minden alkalmat kihasznált a természettudományos ismeretterjesztésre és tudatformálásra. Így például a Jurisics-várban és a gimnáziumban előadássorozatokat szervezett Kőszeg környékének élővilágáról.
Az erdőket-mezőket járva, aprólékos pontossággal jegyzetelte a természet jelenségeit. Megfigyeléseiről, tapasztalatairól jelentéseket készített a Madártani Intézet, az Egyesület, és saját archívuma számára, valamint rendszeresen publikált a Búvár és az Aquila folyóiratokban.
Évtizedeken keresztül precízen vezetett naplójegyzetei rendszerezve több szekrényt töltenek meg. Ezek másodpéldányait 1967-től a kőszegi múzeumban helyezte el.
Jelentős szerepe volt abban is, hogy 1980-ban a Kőszegi-hegységet Tájvédelmi Körzetté nyilvánították.
Kőszegen 1740 óta él a hagyomány, miszerint Szent György napján könyvben rögzítik a szőlőhajtások fejlettségét, az időjárási viszonyokat és a termés kilátására vonatkozó adatokat. Bechtold István mintegy két évtizeden keresztül vezette e tudománytörténeti szempontból is nagy jelentőségű könyvet. Élethű ábrázolásaival és hiteles leírásaival 1990-ban teltek be az akkor 250 éves könyv lapjai.
Humanizmusa nemcsak emberi kapcsolataiban volt ismert, hanem a sérült madarak gyógyítójaként is. Hazánk egyik legnevesebb solymásza volt. Nem mindennapi életművét paradox módon hivatalos munkája mellett, szabadidejében alkotta meg.
Rockenbauer Pál filmet forgatott róla "A solymász" címmel. A közel egy órás mű az alábbi linken tekinthető meg.